Casale Paradiso

Az olasz étel, ami néhány perc alatt kész.

A Casale Paradiso 1994-ben alakult, de alapítójának szenvedélye sok évvel azelőttre nyúlik vissza. Abruzzo, ahol a cég működik egy kis régió a tenger és a hegyek között, a színek és olasz ízek szintézisét tartalmazza. Nicola Mammarella a társaság alapítójának tapasztalata és szenvedélye a Casale Paradiso termékeit előkelő helyre emelte az európai gasztronómiai piacon. A Casale Paradiso hitvallása az, hogy a természet mindent megad nekünk amire szükségünk van, nem kell semmit hozzátennünk. Ahhoz, hogy ízletes és egészséges ételeket tudjunk főzni, elég, ha elfogadjuk, amit a természet kínál nekünk. A kiváló nyersanyagokból könnyű első osztályú ételt készíteni. Ajánlják mindazoknak, akiknek a főzéshez nem áll rendelkezésére idő, de természetes összetevőkből álló ételt szeretnének fogyasztani. Termékeik megoldást jelenthetnek azok számára, akiknek nincs elegendő gyakorlata a főzésben, de igénylik, hogy saját maguk által készített ételt tegyenek az asztalra. A kémia nem szükséges, a természet elég.

Csak természetes és kiváló minőségű összetevők.
A Casale Paradiso termékeinek segítségével néhány perc főzési idő alatt asztalunkra tálalhatjuk az ősi olasz ételeket. Minden nap ugyanolyan szenvedéllyel készítik el a legfinomabb recepteket az olasz és a mediterrán hagyományok alapján, az eredetit és az első osztályú összetevőket választva tartósítószerek és adalékanyagok hozzáadása nélkül. A kíméletes száradás és a gyártás folyamata garantálja termékeik hosszú szavatosságát az ízek és a táplálkozási tulajdonságok megváltozása nélkül. A termékek gluténmentesek

 

A Casale Paradiso rizottói

  • Természetesek, kizárólag tiszta Carnaroli rizst és szárított zöldségeket és gyógynövényeket tartalmaznak, melyet a cég saját földjein termeszt. A rizottó nem tartalmaz tartósítószert, adalékanyagot, aromákat és természetesen gluténmentes.
  • Nincs szükség előkészítésre, csak forrásban lévő vízre, tengeri sóra, olívaolajra. Elkészítésük 16-18 perc főzési időt igényel. Természetes ízekben gazdag, ideális családi főétkezésnek vagy akár köretnek.

A Casale Paradiso paellái

  • Természetesek, kizárólag tiszta Carnaroli rizst és szárított zöldségeket és gyógynövényeket tartalmaznak, melyet a cég saját földjein termeszt. A paella nem tartalmaz tartósítószert, adalékanyagot, aromákat és természetesen gluténmentes.
  • Nincs szükség előkészítésre, csak forrásban lévő vízre, tengeri sóra, olívaolajra. Elkészítésük 16-18 perc főzési időt igényel. Természetes ízekben gazdag, ideális családi főétkezésnek vagy akár köretnek.

A Casale Paradiso tésztái

  • Azt mondják, hogy a tészta olyan, mint Olaszország. A Casale Paradiso termékei gluténmentes tésztát, zöldségeket és gyógynövényeket tartalmaznak.
  • Előkészítést nem igényelnek, 10 perc alatt elkészíthetőek. A főzéshez forrásban lévő víz, tengeri só és olívaolaj szükséges.

A Casale Paradiso levesei

  • Ízletes és egészséges ételek minden évszakban és kiváló választás azok számára, akik kiváló minőségű és eredeti ízű ételeket szeretnének asztalukra tenni. A levesek csak a természet ízeit tartalmazzák adalékanyagok és tartósítószerek nélkül.

A Casale Paradiso kuszkuszai

  • Mivel alapanyaga a kukoricaliszt, így gluténmentes, "teljesen olasz". A kuszkusznak számos olyan egészségügyi előnye van, mint a szív egészségének javítása, a bakteriális és vírusos fertőzések megelőzése, az emésztés javítása, a fogyás elősegítése és az immunrendszer erősítése.
Înainte
-17%
La favorite
Prezentare
buc
Arome
Arpagicul, Pătrunjel, Morcovul, Paprika, Anghinare, Praz, Şofran, Mazăre
Caracteristicile produsului
Fără gluten, Fără lactoză, Vegetarian
18,57 RON
22,29 RON
Preț unitar: 61,89 RON/kg
Comparare
-13%
La favorite
Prezentare
buc
Arome
Legumă, Zucchini, Paprika, Fasole, Morcovul, Arpagicul, Pătrunjel
Caracteristicile produsului
Fără gluten, Fără lactoză, Vegetarian, Fara aditivi
17,33 RON
19,81 RON
Preț unitar: 69,32 RON/kg
Comparare
-18%
La favorite
Prezentare
buc
Arome
Tomate, Pătrunjel, Arpagicul, Ciupercă
Caracteristicile produsului
Fără gluten, Fără lactoză, Vegetarian, Fara aditivi
20,43 RON
24,77 RON
Preț unitar: 81,71 RON/kg
Comparare